Nem rész!!!

Sajnos most nem egy új résszel jelentkezem, hanem egy sajnálatos hírrel. És ez a hír az lenne, hogy abba hagyom ezt a blogot mert nem látom értelmét, hogy folytassam. Nincs rá érdeklő, nem jeleztek vissza, hogy jó lenne-e vagy mi a rossz benne. Szóval úgy döntöttem, hogy abba hagyom.
Lehet, hogy egy másik blogban még találkozunk de semmi sem biztos.
Sziasztok!!

Július,17. ~Nincs tovább~

 

-Na jó, mi a szart kerestek ti itt?? - fakadt ki belőlem. De érthető hogy ideges vagyok hisz haza jövök végre a kórházból erre azzal találom szembe magam, hogy a kanapémon ül Justin és Bianca! Mi a faszt akarnak?

-Nézd tudom tudom, hogy ideges vagy de kérlek nyugodj meg. - közelített Justin lassan felém. Mit akit be akarna cserkészni, hogy utána lecsapjon áldozatára. Mint egy oroszlán. Fúj mennyire nem szeretem az oroszlánokat.

-Hova nyugodjak le?? - értetlenkedett. Nem hinném, hogy ő teljesen természetesnek venné azt hogy ha haza megy és két olyan személyel találja szembe magát akit nem akar a közelében tudni. 

-Látod Justin? Mondtam, hogy teljesen fölösleges volt el jönnünk! - szólalt meg Justin háta mögül az a személy akit lelkileg már meg folytattam. Már csak gyakorlatilag kell és akkor minden a legnagyobb rendben.

-Tudod mit te inkább fogd be mert nálad undorítóbb embert még életemben nem láttam. - fejtettem ki bővebben a véleményem.

-Mert? - na ne! Ezt ne mondjátok komolyan, hogy megkérdezte.

-Uristen! - fogtam a fejem és nem tudtam, hogy mit gondoljak. Rendesen fájt. Pedig mindig azt hittem, hogy kettőnk közül ő az okosabb. Ezzel most jól megcáfolta.

-Inkább menjetek el mert tényleg semmi értelme nincs annak, hogy itt vagytok. - nyitottam ki az ajtót, hogy megkönnyebitsem a dolgukat.

-Nem nem megyünk sehova. Igenis van értelme annak, hogy itt vagyunk. - nézett Biancára utána meg rám. 

-Mit? Ezen mit kéne megbeszélnünk? - csapta be magam mögött az ajtót és elindultam a konyha felé. 

-Mindent! Nem akarom ezt! - nyugodt volt a hangja. Túl nyugodt. 

-Mit nem akarsz? Feszültséget? Veszekedést? Ezt csak mind magadnak köszönheted! - ordítottam a konyhából. Hallottam ahogy az ajtó becsapódik így hát reménykedtem bene, hogy elmentek és hogy már vissza se jönnek. Gyorsan megis fordultam de amit eddig gondoltam annak csak egy része volt igaz. Bianca elment de Justin itt van és csak pár centi választja el a szánkat. 

-Tudom, hogy az én hibám volt. De helyre akarom hozni. 

-Igen? Mégis hogyan? - távolodtam el tőle karba tett kézzel.

-Ne csináld ezt. - elérzékenyült. Soha nem láttam még így. Ijesztő volt. 

-Mit? - most én voltam az aki nem értett semmit. 

-Jade. - dadogot. -Én szeretlek és nagyon sajnálom. - könnyek gyűltek a szemébe ami végül végig folyt az arcán. -Nem akartam. Egyszerűen jött. De ő nekem nem jelentet semmit. - szinte már zokogott.  Nagyon rossz volt így látni. De csak azért is mert én is pontosan ugyan úgy szeretem őt. Nem akarom elveszteni. 

-Mond azt, hogy te is szeretsz. Mond hogy újra együtt leszünk és nem lesz semmi probléma! - fogta meg a kezem. Hirtelen ahogy megfogott és a szemébe nézett nem láttam mást csak azt ahogy ott fekszik Biancán és ahogy ... azt csinálják. Nem bírtam tovább én is elkezdtem zokogni. 

-Justin. Kérlek ne csináld ezt. - könyörögtem. Lassan elengedett. -Kérlek menj el és hadj békén. - próbáltam vissza tartani a könnyeim de ez lehetetlen volt. 

-Ne kérd ezt. - lepődött meg. Hogy őszinte legyek én se akarom elhinni, hogy tényleg ezt mondtam. De sajnos így van. Le kellet valahogy zárni ezt az egész dolgod és ha más hogy nem akkor így. Bármennyire is rossz ez de ennyi. 

-Menj el! - mutattam az ajtó felé.

-Jade! - ellenkezett.

-Menj el Justin! - bárhogy is próbálkozik nincs tovább. 

-Jade!

-Menj már el! - ordítottam rá. 

Nem mondott semmit, megfordult és kisétált az ajtón. Az ajtóban néztem ahogy elmegy. Mielőtt még beült volna a kocsiba vissza nézet és utána folytatta a dolgát. Nem bírtam tovább nézni. Becsuktam az ajtót neki dőltem majd hallottam ahogy beindítja a kocsit és elmegy. Végig csúsztam az ajtón és amikor a földön voltam össze kuporodva elkezdtem zokogni és csak az volt a fejembe, hogy "vége", "nem jön vissza".

Július, 17. ~Talán most, vagy mégsem~

Mikor fel keltem teljesen olyan érzésem volt mintha már 1000 éve nem aludtam volna. Nagyon fura volt de mégis megnyugtatott. Kinyitottam a szemem és két ismerős arcot láttam az ágyam végében. Andrew és Matt volt. -Végre, hogy felkeltél! - ordított fel Matt. -Csipkerózsika fel kelt a mi kedvünkért. - nevetett Andrew. -Jaj de viccesek vagytok. - mosolyogtam mind kettőjükre, közben felültem. -Hogy hogy itt vagytok? - néztem mindkettőjükre. -Jöttünk haza vinni. - mosolygott Matt. -Mi? - lepődtem meg. -Jól hallottad. - kacsintott. -Mondta az orvos hogy ahogy felkelsz és össze készülődsz, mehetünk is. Elintéztünk minden papírmunkát. Szoval ha hajlandó vagy fel kelni akkor már mehetünk is és remelem hogy egy ideig nem kell ide vissza jönni mert igen hangulat romboló. - nézett körbe a szobában. Én is ugyan ezt tettem. Hát mit se mondjak, igaza van. Fehér falak, csipogó gépek, egy elválasztó függöny az enyém és a másik ágy között. Hogy őszinte legyek soha se hallottam vagy láttam hogy van-e mellettem valaki. -Akkor kimentek mert akkor felöltözök és mehetünk is. - mondtam nagy vigyorral az arcomon. -Oké. - mondták szinte egyszerre, és felálltak majd szépen ki sétáltak. Ahogy kimentek fel keltem az ágyból és a táskám felé vettem az irányt. Ami először a kezembe jutott azt vettem fel.

Mikor már kész voltam és már az ajtó kilincsét fogtam de mégsem nyitottam ki. Nagyon izgatott hogy ki lehet a másik oldalon? Egyáltalán van-e ott valaki. És hogy választ kapjak a kérdésemre megfordultam és elindultam a szoba másik oldalába hogy megtudjam. Amikor oda értem akkor az ágyban egy idős férfi feküdt. Valami könyvet olvasott de azt nem láttam pontosan, hogy mit. -Már jobban vagy? - terelte el a figyelmem a könyvről. Rá néztem és egy hatalmas mosoly volt az arcán. -Igen. És ön? - kínosan éreztem magam hisz nem is ismerjük egymást. -Én mindig. Ezért nem is értem, hogy miért tartanak itt. - bollintottam. Erre egyszerűen nem tudok mit mondani. - Minden nap bejött amikor még nem ébredtél fel. - most miért tegeződik? - És ma is itt volt miközben aludtál. - nézett vissza a könyvébe. -Most kiről beszél? - érdeklődtem mert kiváncsi voltam, hogy ki volt az. -Asszem Justin a neve. - ezen kifejezetten meglepődtem. Pici sokk ért az előbb hallott név után. -Le szabad ülnöm? - mutattam a székre. -Ülj ide nyugodtan. - mosolyogva mutatott az ágy melletti székre. Engedélyt kapva leültem arra a székre ami az ágy mellett volt. -És azt nem tudja, hogy miért volt bent? - néztem rá érdeklődve. -Nem tudom, hogy mitörtént de az biztos, hogy nagyon sajnálja. - nézett ki a szemüvege alól. - Amúgy nem baj hogy tegezlek? - lepődött meg. Nagyon aranyos és hihetetlen kedves mosolya van. -Nem dehogyis. - nevettem egy kicsit. Gondolom rá jött hogy ezt általában a beszélgetés elején szokás megkérdezni. -Akkor jó. - nevetett ő is. Nagyon aranyos nevetése van. - És szabad kérdeznem, hogy mi is történt? -Persze. Hát röviden az egész az annyi volt, hogy megcsalt a legjobb barátnőmmel. - hajtottam le a fejem. -És hogy tudtad meg? -Rajta kaptam őket amint .. - nyeltem egy nagyot és éreztem hogy egy könnycsepp folyik végig az arcomon - amint azt csinálják. - nyeltem el a végét remélve, hogy így is érteni fogja, hogy mire akarok ezzel célozni. -Nagyon sajnálom. - csukta be a könyvet. -Nem kell csak tudja nagyon fáj, hogy én mindig mindenben ott voltam mellette és ha baj volt akkor rögtön próbáltam segíteni. És ezzel hálálja meg? Hogy a hátam mögött össze fekszik a legjobb barátnőmmel? Nem a legjobb érzés. - néztem a tenyerem, mert tudtam, hogyha félnézek rá akkor biztos, hogy el sírom magam. -Eltudom képzelni. Beszélgetésünket az ajtó nyílása zavarta meg de mivel a függöny eltakarta igy nem tudtuk, hogy most ki is jött be pontosan. De megis kaptuk rá a választ mert Andrew feje bukkant elő a függöny mögött. -Mehetünk? - nézett kérdően rám utalva arra, hogy én mit keresek itt. -Aha csak elnucsuzom .. - ez kínos. Rá néztem az idős emberre akinek előbb öntöttem ki a szívem pedig még a nevét sem tudom. -Frenk. - mosolyogva segített. -Frenktől. - fejeztem be a mondatom. Andrew csak bólintott majd megfordult és gondolom kiment az ajtón. -Engem Jadenak hívnak. -nyújtottam a kezem. Elkezdett nevetni de elfogadta és ő is kezet rázott velem. -Örülök az ismertségnek. - mondta még mindig nevetve. -Részemről az öröm. - ezt most úgy mondtam mintha büszke lennék valamire de még én se tudom, hogy mire. - További szép napot. -Neked is. Ja és Jade! - szólt utánam. - Sok sikert. - mondta sokat mondoan. Erre nem tudtam mit mondani szoval lehajtottam a fejem és úgy mentem ki. -Na végre, hogy itt vagy! - ugrott fel Matt. -Jó nyugi van mehetünk. - nevettem el magam közben meg elindult haza. Egész úton Frenken gondolkodtam. Nagyon kedves annak ellenére, hogy sok idős ember milyen makacs meg önfejű tud lenni. De Frenk nem. Nagyon örülök, hogy vissza fordultam és meg néztem, hogy ki van ott hisz akkor nem tudtam volna meg, hogy Justin mindig bent volt nálam és, hogy sajnálja. De nem tudom, hogy valaha is meg fogok tudni neki bocsájtani. Megis csak a legjobb barátnőmmel csalt meg vagyis mostmár csak a volt legjobb barátom nem hiszem, hogy többet akarnék vele beszélgetni. Mikor a srácok kitettek a hazám előtt akkor csak az járt a fejembe, hogy mit egyek mert nagyon égés vagyok és a kórházi kaja az, hogy is mondjam nem a legfinomabb. Végre amikor sikerült bejutnom a házba akkor két nem várt személyel találtam szembe magam a nappaliban.

Július,08/15 ~A rémálom folytatódik~

Csipogó hangot hallottam de a szememet még mindig nem tudtam kinyitni. Bárhogy is próbálkoztam nem akart sikerülni. Végül feladtam és újra elnyelt a sötétség.

Nem tudom mennyi idő telt el de a szemem még így is ellenkezett, hogy kinyissam. És megint elnyelt a sötétség.

Megint itt vagyok. De most már több erőm van mint eddig. Megint megpróbálkoztam azzal, hogy kinyissam a szemem. És most végre sikerült is. Az elején minden homályos volt, aztán mindenből hármat láttam. Később már csak kettőt láttam és a végére már egyet láttam. Ami azt jelenti, hogy vissza nyertem a látásomat. Megpróbáltam felülni, hogy körül tudjak nézni jobban mert csak egy vakító lámpát láttam a plafonon. De mikor megpróbáltam felülni akkor egy idegen kéz meg akadályozott. Rá néztem az ismeretlen kézre és már nem is olyan ismeretlen. Végig volt a válláig tetoválva az egész keze és ez nemmás mint Justin Drew Bieber. Hát persze, hogy ő, ki más lenne ha nem ő. De miért van itt? Miért nem a drágalátos baratnőjével van aki véletlenül pont a legjobb barátnőm! Ez egy rossz rémálom. Azt se tudom, hogy hol vagyok de még ő is itt van ennél rosszabb dolog nincs a világon.
-Te mit keresel itt? - fakadt ki belőlem ez a kevésbé kedves kérdés. De pont ez volt ami nem érdekelt, mert nem érdemelte meg, hogy kedves legyek vele a történtek után.
-Neked is szia. - mondta mosolyogva. Fúj! Rosszul vagyok ettől az embertől végképp a nyálas mosolyától hányni lenne kedvem.
-Menj el! Nem akarlak látni! - parancsoltam rá. De éreztem, hogy nem fogja megtenni.
Valaki hirtelen benyitott és felém közeledett.
-Hogy tetszik lenni Jade? - kérdezte az idegen.
-A fejem eléggé fáj de azon kívül nincs bajom.
-Ezt örömmel hallom. De biztos, hogy nincs semmi más baja? Szédülés, hányinger egyéb fájdalmak? - látszott az arcán, hogy tudni akarja. De még mindig nem tudom, hogy ki ő. De nagyon nem is érdekel. Bár gondolom egy orvos. Várjunk csak! Jobbra néztem, pontosabban oda ahol ahol Justin állt. Mellette volt egy nagy gép amit ha jól látok a szívem szívverését mérte, meg a pulzusomat meg ilyenek.
-Vagyis egy bajom van még. - fordultam vissza a nénire. Bár túl fiatal hozzá, hogy néni legyen.
-És mi lenne az? - kérdezte érdeklődően. Baszki én egy kórházba vagyok! Jöttem rá.
-Nagyon hányingerem van! - jelentettem ki.
-És tetszik tudni, hogy miért vagy van valami sejtése?
-Igen. Ez! - mutattam rá Justinra. Justin elkezdet röhögni, az orvos nőcivel furán néztünk rá. Majd mikor Justin észre vette, hogy én ezt full komolyan gondoltam rögtön abba hagyta a röhögést.
-Akkor én most szerintem kimegyek. - mondta majd kisétált az ajtón.
-Most már sokkal jobban vagyok. - néztem vissza az orvosra.
-Rendben ha bármi lenne akkor csak nyomja meg azt a gombot. - mutatott a kezem melletti kis kütyüre amin egy kék gomb volt. -Ezt ha megnyomja akkor egyik nővér már itt is lesz. - mosolygott kedvesen.
-Szabad kérdeznem valamit? - néztem rá reménykedve, hogy nem küld el a picsába.
-Tessék.
-Mi történt? - kérdeztem kíváncsian mert sok rész kiesett és szeretném tudni a választ.
-Ön egy súlyos autó balesettett szenvedett. Egy éles kanyarban nem tekerte el a kormányt és át szakította a korlátot és a dombról végig gurult. A kocsija teljesen össze tört. Eszméletlen álapotba került. Azt feltételezzük, hogy amikor már nem kanyarodott már akkor is eszméletlen állapotba volt. - nem akartam felfogni, hogy mi is történt. Számomra teljesen hihetetlen, hogy ilyen történt velem. Soha nem törtem el semmimet még az ujjamat sem. Erre most történik egy ilyen. Hihetetlen. -De szerencsére nagyon komoly sérüléseket nem szerzet.
-És mennyi ideig voltam komába?
-1 hétig.
-Értem. Most szeretnék pihenni  ha nem baj. - mondtam és vissza dőltem a meglepően puha ágyba.
-Ez természetes. Ha van valamire szüksége akkor csak jelezzen. - mondta kedvesen majd kisétált az ajtón.
Hagytam magam ellazulni és éreztem, hogy már megint elnyel a sötétség de most hagytam magam, hogy magával vigyen. Majd mély álomba kerültem.

Most már rendesen kitudtam nyitni a szemem és így könnyen megtudtam nézni, hogy mennyi ideig aludtam. Rá néztem az órára és ha jól számolom akkor kőkemény 2 órát aludtam. Nem is rossz. Bár fura, hogy 1 hét után is lazán eltudok aludni. Valaki kopogott az ajtón. Majd lassan kinyitódott és egy jó barát arca nézett be. Chris volt az.
-Szia - küldtem egy kedves mosolyt felé.
-Hogy vagy? - nézet végig aggódóan rajtam.
-Meg vagyok - mondtam kicsit letörten.
-Mi a baj?
-Justinék. - hajtottam le a fejem.
-Jaj! Ne legyél miatta szomorú. Nem tudja, hogy milyen értékes kincset vesztet el. - mondta reménykedve, hogy hátha jobb kedvem lesz. -Most ezzel ne is stresszeld magad. Inkább most koncentráljunk arra, hogy minél hamarabb kikerülj innen és, hogy jobban legyél. Most nincs semmi más dolgod mint hogy pihenjél. Justinal meg ne törődj. Magának kereste a bajt és meg is lett az ára. - biztatott. Ezért szeretem Christ annyira. Nem véletlenül ő a legjobb fiú barátom. Mindig mellettem volt amikor szükségem volt valakire. Az egyik legrosszabb korszakomban is mikor én kihasználtam meg átvertem, őt nem érdekelte mert tudta, hogy rossz korszakom van és egész végig ott volt mellettem. Annyira szeretem!
Miközben ezeket mondta egy könnycsepp folyt végig az arcomon.
-Most mi a baj? - nézet rám ártatlanul.
-Semmi - hajtottam le a fejem.
-Akkor miért sírsz? Ugye nem Justin miatt? Mert ha őszinte szeretnék lenni, akkor nem érdemli meg, hogy miatta sírj! Ez is az ő hibája, hogy perpillanat itt fekszel és nem otthon az ágyadban! - idegesnek vagy dühösnek tűnt.
-Honnan veszed, hogy az ő hibája? - néztem rá kérdően.
-Amikor te vártál a piros lámpánál akkor nem ők álltak be melléd? - számon kért, de tudtam, hogy miért csinálja. Csak fel akarja nyitni a szemem, hogy míg én magamat hibáztatom és Justint védem mikor ha ők nem állnak oda mellém akkor kisebb nagyobb eséllyel nem itt lennék hanem otthon.
-Igazad van. - ismertembe mert végül is tényleg igaza volt. Chrisnek 99%-ba mindig igaza van.
-Na de akkor miért sírsz? - tért vissza az eredeti témához.
-Miattad. Hogy mennyire jó vagy hozzám, mikor én nem mindig úgy viszonyulok hozzád. Te mindig ki állsz mellettem. Mindig ha van valamire szükségem akkor te már ott is vagy. Amikor még nincs semmi problémám te már akkor ott vagy és segítesz és a végén meg mindig rá jövök, hogy ...
-Mire? - szakított félbe.
-Hogy egy boszorkány vagy. - mondtam kicsit elnevetve. De nem csak én nevettem hanem belőle is előtört a nevetés.
-Ezt a Jadet szeretem. Aki ki mondja, hogy a legjobb haverja szerinte egy boszorkány nem pedig azt aki egy olyan srác után sír aki meg sem érdemli. - mondta közben megölelt.
-Remélem nem fogsz miatta többet sírni. - kacsintott. -Viszont nekem vissza kell most mennem próbálni. Bármi van hívj és már itt is vagyok. - nyomot egy puszit a homlokomra. -Akkor majd még beszélünk. Vigyáz magadra. - mondta és kisétált az ajtón. Letöröltem a könnyem és hátra dőltem.
-Jade. - nyitott be a "túl fiatal, hogy orvos legyen nőci" az ajtón. -Hogy tetszik lenni?
-Már sokkal jobban vagyok. - küldtem egy kedves mosolyt felé.
-Rendben. Ha holnap is így lesz akkor holnap mehet is haza. - mondta nyugodtan.
-Ez nagyszerű. - kezdtem el örülni.
-Pontosan. De addig is most pihenjen. - mondta és kiment.
Hallgattam rá. Becsuktam a szemem és át adtam magamat a sötétségnek és mély álomba merültem.









Ez lenne az új rész. Remélem tetszik. Tudom ez most nem sikerült izgalmasra de néha ilyen is kell. Véleményeket még mindig elfogadok. 
Szeretném elmondani, hogy csináltam egy facebook csoportot a bloghoz és akinek van kedve az nyugodtan jelentkezzen. 
Link:  https://www.facebook.com/groups/212200832447145/
Itt feltudtok tenni kérdéseket meg bármit amire kíváncsiak vagytok. Fogok kitenni részleteket is. 
Addig is jó olvasást.
Ui.: Boldog újévet minden kedves olvasómnak. :)  

Nem rész!!!

Most ez kivételesen nem egy új rész!
Azt szeretném mondani nektek, hogy most csináltam egy facebook csoportot, természetesen a bloghoz. Nyugodtan jelentkezettek. És ma már fent lesz az új rész, ha minden jól megy. :D Hamarosan találkozunk! :)

Link: https://www.facebook.com/groups/212200832447145/

Július,07. ~Itt a vég~

Már sok idő eltelt mióta Justinal újra kibékültünk. Justin 1 hétre elvitt nyaralni Görögországba. Nagyon szerencsésnek érzem magam mellette. Csak annyi a baj, hogy ma utazunk vissza, vagyis én mivel Justinak korábban kellet vissza mennie valami ügyet elintézni.
Gyorsan össze pakoltam a cuccomat és már siettem is a repülőhöz, hogy minél hamarabb láthassam a szerelmem.

5 órával később

Végre itt vagyon LA-ben. Kipakoltam a cuccomat és elkezdtem hívni Justint mivel már késő volt és még mindig nem jelentkezett. De akárhányszor hívtam ő nem vette fel a telefont. Kezdtem aggódni amikor eszembe jutott az a bizonyos este amikor szinte minden így történt és a végére meg kiderült, hogy megcsalt. De nem hinném, hogy azután még egyszer megtenné. Hiszen szeret. Vagyis remélem.
Miközben a repülőn ültem felhívtam Biancát, hogy ha Justin nem jön haza vagy valami, hogy akkor csapunk egy csajos estét.
Fel is hívtam Biancát, hogy akkor mehetek-e de ő sem vette fel. Utána már nagyon nem is próbálkoztam, hanem fogtam kevéske dolgot és meglepem. Nem is várakoztam sokáig. Gyorsan össze szedtem pár dolgot és már indultam is.

30 perc múlva

Végre megérkeztem. Már nagyon fáradt vagyok szóval lehet, hogy bemegyek és rögtön lefekszem a földre és ott fogok aludni. Csöngettem mindent csináltam. Még vertem az ajtót is hát ha kinyitja de semmi. Pedig ég a villany bent szóval még azt se lehet mondani, hogy nincs itthon. Vártam egy kicsit hátha valami csoda módjára kinyitódik de semmi. Eszembe jutott, hogy a lábtörlő alatt van a pót kulcs. Lehajoltam felemeltem a szőnyeget amire WELCOME felírat volt rajta. Kinyitottam az ajtót és már bent is voltam.
-SZIA! - ordítottam de nem kaptam rá választ. Gyorsan vissza zártam az ajtót és mentem is a szóbájába. Ahogy egyre közelebb értem annál hangosabb lett a zene. Nem értettem, hogy ez most mit is csinál egyedül. De megpróbáltam nem mocskos dolgokra gondolni. Mikor ott voltam az ajtajával szemben már normálisan lehet hallani Nicki Minaj - Anaconda című dalát. Gondoltam megjátszom a beteg embert és bemegyek hiszen kitudja, hogy mitörténik bent vagy mi várhat bent rám. Megpróbáltam olyan halkan kinyitni az ajtót, hogy véletlenül se hallja meg. Mikor be mentem akkor éppen akcióban volt egy sráccal. Nem is akartam zavarni már indultam volna ki amikor a fiún észre vettem egy tetoválást. Vagyis nem egy tetoválást hanem többet. Az egész kezét tetoválások töltötték be. Túlságosan ismerősek voltak. Majd amikor a srác felült akkor jöttem rá, hogy ki is ez. Annyi volt a  szerencsém, hogy háttal volt nekem. Pont jött a refrén és direkt elkezdtem énekelni.
-Oh my gosh, look at her butt
Oh my gosh, look at her butt
Oh my gosh, look at her butt
Look at her butt. - próbáltam túl énekelni a zenét. És sikerrel is jártam mert mind a ketten észre vettek. Nem akartam hinni a szememnek amikor megláttam Justint rajta. 
-Jade ... 
-Kussolj!! - szakítottam félbe. - Nem vagyok kíváncsi egyikőtökre sem!!! - ordítottam és kifutottam.
-Jade! Állj meg - halottam Justin hangát de nem tettem semmit. Mentem tovább. Kinyitottam az ajtót kis híján bele törtem a kulcsot az ajtóba. Közben már hallottam Justin hangos lépteit a lépcsőn. Végre sikerült kijutnom. Gyorsan beszálltam a kocsiba be indítottam és már mentem is. Miközben mentem nem tudtam másra gondolni csak arra amit most láttam. Amikor piros lámpához értem akkor elkezdtem gondolkozni. Szilveszterkor az a lány aki felvette a telefont annak kísértetiesen hasonlítót a hangja Biancáéhoz. "Jaj Jade ne legyél ilyen hülye! Hisz ő volt!" Mondtam magamban. Ez kurva szar érzés. Miközben vártam, hogy zöldre váltson lámpa egy másik kocsi állt be mellém.Mikor oda néztem Justint meg Biancát láttam. Tudtam, hogy csak magamnak képzelem oda ezért gyorsan előre néztem és meg töröltem a szemem, hogy jobban lássak. Mikor vissza néztem akkor még mindig ott voltak és engem néztek. Basszus ezek tényleg ők nem csak én képzeltem oda őket. Lejjebb húzták az ablakot és elkezdtek nekem ordítozni. Megpróbáltam nem oda figyelni. A szememmel szugeráltam a lámpát, hogy váltson zöldre, és sikerült. Rögtön bele tapostam a gázba és már mentemis egyenesen. Már nem gondolkoztam csak mentem közben előttem vannak a Justinnal való emlékeim, amikor Bia segített nekem, hogy úgyis minden helyre jön és, hogy lazán az arcomban tudtak hazudni. Miközben gondolkoztam hirtelen nagy sötétség lett. Se kép se hang. Meghaltam? 

Január, 02 ~Veled mindig jó~

Jézusom!! - ordítottam fel. Nem akartam hinni a saját szememnek. Egy kis kutya volt a dobozban. Kinyitottam az ajtót, kivettem a kutyust és beraktam a házba. Rögtön elkezdet össze vissza futkározni én meg mentem utána a dobozzal. Bent mikor letettem akkor láttam meg a doboz alján, hogy van benne valami papír. Kivettem és ez volt rá írva: "Nagyon sajnálom, hogy csalódást okoztam neked. Nem akartam mert nagyon szeretlek. És tudod, hogy néha nincs eszem ... mint ahogy most sem volt. De tényleg nagyon sajnálom ezt az egészet és szeretném helyre hozni azt amit elbasztam!!! Már nagyon régóta mondod, hogy mennyire szeretnél egy kis kutyát, mert amikor nem veled vagyok akkor nagyon egyedül érzed magad. És tádáá vettem neked egy kis kutyát, hogy véletlenül se érezd magad egyedül. Ezzel nem csak azt akarom bizonyítani, hogy szeretlek hanem azt is, hogy van értelme a kapcsolatunknak, oda figyelek rád és mindig vigyázni fogok rád! Bárhogy is  döntesz én itt leszek neked még ha úgy érzed, hogy a világ ellened van. Én akarok az lenni aki téged boldoggá tesz. Aki felejthetetlené teszi a napjaid. Akivel egykor össze fogsz házasodni. Akivel családot alapítasz!! Én akarok lenni a te tökéletesed! Nagyon szeretlek! És nagyon rosszul érzem magam, hogy csalódást okoztam. És sajnálatom jelképeként vettem a kis kutyust. De nem akármilyen hanem egy Chow-chow! Tudom, hogy mindig is ilyet akartál. ;) Nagyon SZERETLEK! Justin."
Hogy is mondjam ... meghatódtam. Nagyon szeretem, hogy ilyen figyelmes tud lenni. Ezért is szeretem annyira. És teljesen igaza van! Imádom ezt a fajta kutyát! Már csak annyit kéne meg tudni, hogy fiú vagy lány!

-Szia! - hívtam fel Justint!

-Jade! - lepődött meg.

-Hogy vagy? - kérdeztem tőle mert érdekelt, hogy mi lehet vele.

-Most, hogy felhívtál már sokkal jobban vagyok. Az előtt le voltam törve.

-Megkaptam a csomagod. - tértem a lényegre.

-És? Mit szólsz hozzá? - hallottam a hangjában, hogy nagyon kíváncsi a válaszomra.

-Nagyon szépen köszönöm.

-Nincs mit megköszönni. Tudom, hogy régóta szerettél volna egy ilyen kutyát.

-De azt köszönöm a legjobban, hogy megismerhettelek! - mondtam és közben már elkezdtek potyogni a könnyeim.

-Ne! Kérlek! - könyörgött.

-Miaz? - lepődtem meg.

-Ne sírj mert akkor én is sírni fogok. - mondta és lehetett egy kicsit hallani a hangján, hogy már a határán van, hogy el ne sírja magát.

-Nem tudom vissza tartani mert egyszerűen te vagy nekem a tökéletes. - mondtam és elkezdtem zokogni. - Justin? Itt vagy? - kérdeztem mert nem hallottam a hangját.

×csöngés×

Elindultam az ajtóhoz majd amikor kinyitottam akkor Justin állt ott. Fel adtam, hogy egy kicsit is vissza tartsam a könnyeim. 

-Nagyon szeretlek! - mondta és már ő is zokogott. Oda mentem és szorosan megöleltem és nem engedtem el. És ő sem akart elengedni. Majd lassan a fejünket el emeltük egymástól és mélyen egymás szemébe néztünk. Látszott rajta, hogy tényleg sajnálja. Egy percre nem figyeltem rá és az ajka már az én ajkamon volt. Ez nagyon hiányzott már. De nem is az, hogy most lefogunk feküdni hanem az, hogy itt van! Itt van mellettem! Itt van közvetlen a közelemben és ez tesz engem ilyen boldoggá! 

Már fent voltunk a szobámba de még mindig nem engedtük el egymást. Elkezdtük egymást levetkőztetni. A végére már mind a ketten meztelenül álltunk egymással szembe. Nem is húztuk az időt, egymásnak is estünk. 

30 perccel később

Egymás mellettem feküdtünk és mind a ketten elfáradtunk az akcióba.

-De akkor megbocsájtasz? - kérdezte tőlem lihegve.

-Miért mi lesz akkor ha nem? - kérdeztem vissza mosolyogva.

-Hát kérdezzük meg Mr. Christian Grey-t. - mondta huncut mosollyal az arcán.

-Mivel szeretnék még normálisan ülni ezért igen. Igen megbocsájtok.

-Jó döntés. - mondta majd hosszan megcsókolt.

-Elmegyek cuccokat venni a kutyámnak? - kérdeztem boldogan.

-Persze. Amúgy, hogy nevezted el? 

-Kezdjük ott, hogy fiú vagy lány? - nevettem el magam.

-Fiú. - nevettet velem együtt.

-Akkor legyen .. hm .. legyen Justin a neve. - mondtam boldogan.

-Egyedi név. - nézett rám úgymint aki sosem hallotta ezt a nevet. Ettől már nagyon röhögtem.

-Na akkor menjünk. - mondtam majd mind a ketten kiszálltunk az ágyból és elkezdtünk öltözködni. Amikor készen voltunk akkor meg elindultunk és a kis Justint és vittük magunkkal.

Sziasztok! Ez lenne a negyedik rész! 

Tudom késtem. Csak nem sikerült időt szánnom rá mert sok dolgom volt. De most itt van és remélem tetszeni fog. Vélemények jöhetnek, hideg-meleg is. Jó olvasást!