Január,02.~Bíztam benned~

Nem aludtam semmit az egész estét végig bőgtem. Telefonom csörgése ki zökkentet a gondolkodásból. Bia volt.
-Szia! - mondta, aggodalmat hallottam a hangjából.
-Hallod tudod milyen rosszul eset, hogy csak úgy eltűnsz és még a telefont is baszod fel venni? - mondtam már idegesen.
-Tudom és nagyon sajnálom. - kért bocsánatot. - De most sokkal fontosabb dologról kell beszélnünk!
-Miről? - kérdeztem kíváncsian.
-Justinról!
-Honnan veszed, hogy történt valami?
-Este felhívott, hogy nem-e tudom, hogy hol vagy. Közben elmondta, hogy mitörtént! És lehet hallani a hangodon, hogy össze törtél! - mondta kicsit már halkabban.
-Csodálkozol?! Hisz megcsalt! És kitudja, hogy mióta! Meg kivel! - kezdtem el ordibálni.
-Nyugodj meg! Át megyek és megbeszéljük. Jó? - kérdezte.
-Rendben. - azzal letettem a telefont. Nem tudom, hogy nekem erre most van szükségem. Nagyon rosszul érzem magam. Inkább szólok neki, hogy ne jöjjön.
-Szia! - köszöntem a telefonba mikor felvette.
-Szia! Mindjárt ott vagyok!
-Figyi! Ne gyere! Nekem, most bocsi de nincs szükségem erre a beszélgetésre. Bármennyire is örülök neked, most még is inkább egyedül szeretnék lenni.
-Nem!! - ordította.
-Mert? - kérdeztem csodálkozva.
-Mert ilyenkor az ember képes hülyeségeket csinálni amit még ő sem gondolt volna! - mondta és hallottam hangjában, hogy már kezd ideges lenni.
-De .. - mondtam volna de félbe szakított.
-Nincs de! Nyisd ki kérlek a kaput mert már itt vagyok. - mondta és letette a telefont.
Ezt megszoktam már tőle, hogy ha valamit nagyon akar akkor az úgy is lesz. És ha nem nyitom ki a kaput 5 percen belül akkor a kocsival lazán neki megy. Szóval már semmi esélyem sincs a menekülésre.
Kinyitottam a kaput, közben kinyitottam a bejárati ajtót és ott vártam. Amikor beállt a kocsijával akkor bezártam a kaput. Figyeltem ahogy leállítja a kocsit majd kiszáll belőle. Amikor már láttam teljesen akkor olyan volt az arca mintha azt akarná mondani, hogy sajnálja ami történt, és rám tőrt a zokogás. Elindultunk egymás felé majd szorosan meg öleltük egymást. Talán mégis jó, hogy nem mentem el és itt van velem. Vele mindent megtudok beszélni ahogy ő is velem. És mindig teljesen őszinték vagyunk egymáshoz.

2 órá múlva 

Elmondtam minden bánatom! Minden fájdalmam! És most már sokkal jobban érzem magam hála Biának. 

-Nagyon szépen köszönöm, hogy itt vagy nekem és meghalgatsz. - hálálkodtam. 

-Emlékszel? Jóban, rosszban mindig együtt. - mondta és nagyon boldog voltam. Mert ezt még gyerek korunkban fogadtuk meg. Még általánosban és azóta tart a mi barátságunk. 

-Nagyon szeretlek tény és való de ha valami történik akkor hívj!! Komolyan! De nekem haza kell mennem az öcsém miatt. - mondta bánatosan. Az öccse 17 éves és talán már ez a harmadik iskolája  mert a többiből kirúgták mert drogos dolgai volt amit mindig az iskolában intézet. Szóval Biának is meg vannak a saját problémái. 

-Rendben! És mégegyszer nagyon szépen köszönöm! - mondtam. 

-Nagyon szívesen! És tényleg ha bármi van hívj azonnal! - parancsolt rám. Ki kísértem, kinyitottam a kaput. Mielőtt beszállt volna a kocsiba azelőtt megöleltük egymást. Majd beindította a kocsit és el is ment. Megkönnyebbülten mentem vissza a házba. Gondolkodtam egy kicsit hogy most mit kéne csinálni, de inkább úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni. Felvettem egy pulcsit, fel kaptam a fülhallgatóm és el is indultam. 

3 óra múlva 

Szinte egész Los Angelest körbe sétáltam. De jól esett a friss levegő. Mikor már közeledtem a bejárati ajtóhoz és volt előtte valami de nem láttam pontosan hogy mi akarna lenni az. Majd közelebb érve már láttam hogy egy doboz. Amikor ott álltam vele szembe akkor elkezdtem gondolkozni, hogy mit is rejthet a doboz. Végül kinyitottam.
-Jézusom! - ordítottam fel.








Sziasztok ez lenne a harmadik rész. Remélem tetszik. Tegnap már feltettem a második részt de az nem lett valami hosszú meg izgalmas sem. Szóval ezt most olyan ajándéknak hoztam. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást! :)